Mondo sulle pagine

2020.okt.18.
Írta: Libretta Szólj hozzá!

Karanténkemping: Kemping Redathon TBR

Ti szeretitek a readathonokat? Én nagyon. Mindig is szerettem kihívásokra olvasni, mert úgy érzem, rendszert teremt az olvasásra váró könyveim között. Ezzel a readathonnal Vivi blogján találkoztam (az ő bejegyzését itt, az instagramját itt találjátok). Ráadásul ezt a kihívást magyar booktuberek…

Tovább

Lélekbúvár a zuzmók földjén: Rekviem egy gyilkos asszonyért

 ,,Könyörtelen madár a holló, de okos. És a teremtményeket szerethetjük a bölcsességükért is, ha már a kedvességükért nem szerethetők.” Hannah Kent első regénye, ami 2016-ban a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, hamar nemzetközi bestsellerré vált; több, mint 30 nyelvre lett lefordítva,…

Tovább

Kortalan szerelem: Zápor utca

,,Sok ember leéli az életét úgy, hogy sose szeretett igazán senkit. Mi viszont legalább pár évig igazán szerettük egymást. Érted ezt?” Csendes Nóra 2016-ban debütált Zápor utca című regényével, amelynek a megjelenése a kiadó legfiatalabb szerzőjévé tette. Bogiék története hamar nagy népszerűségre…

Tovább

A Crawford-ház asszonya: Verity

,,Bárhogy nézzük is, Verity mesterien manipulálta az igazságot. A kérdés már csak az, hogy végül is melyik igazságot.” Colleen Hoovert talán senkinek nem kell bemutatni. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ő az elmúlt pár év egyik legnépszerűbb new adult írója, aki olyan népszerű könyveket tudhat…

Tovább
süti beállítások módosítása