Múlt héten jelent meg Sarah J. Maas Instagram-profilján a hír, hogy a Tüskék és rózsák udvara sorozat megkapja a már sokat emlegetett televíziós feldolgozását. A részletekről egyelőre nem tudni sokat: egyedül annyi biztos, hogy az írónő Ron Moore-ral fog együtt dolgozni, akinek többek között az Outlander adaptációját is köszönhetjük, illetve, hogy a sorozat a Hulun fog megjelenni.

A könyvek rajongói elég vegyesen reagáltak a hír hallatán: a legtöbben örültek, de fenntartásokkal kezelték a projektet, mert – ahogy köztük én is – féltek, hogy olyan lényeges pontok maradnak majd ki a sorozatból, amikkel együtt az eszenciája is elveszik majd. Épp ezért én a következő pontokba szedtem az ötleteimet és teóriáimat, hogy mitől lenne jó az ACOTAR-tévésorozat. Olvassátok szeretettel! 

1. Legyen véres

Ez szerintem a legfontosabb. Manapság a romantikus fantasy egyébként is pengeélen táncol a tévénézők körében, mert sajnos épp elég elrettentő példát láttunk már ahhoz, hogy ne tudjuk komolyan venni az ilyen filmeket – pláne nem akkor, ha tündérek vannak a középpontban. Szerintem óriási lehetőség van az ACOTAR kezében: úttörő sorozatként bebizonyíthatnák, hogy igenis van potenciál ebben a műfajban, ehhez viszont az kell, hogy vér folyjon. Sok. Ha a felnőtt, szkeptikus közönséget akarjuk meggyőzni, ki kell vágnunk az ablakon a családbarátságot, és úgy kell megmutatnunk a könyvek cselekményét, ahogyan azt leírták: sok szex, vér, belek. Ezek az elemek adják a történet eszenciáját, így mindkét félnek – a szkeptikusoknak és a rajongóknak – is az tenne jót, ha a képernyőn sem vetnék el őket.

2. Ne legyen PC

Az ACOTAR már így is eszméletlenül színes. Van benne színes bőrű karakter, vannak melegek, leszbikusok, testi fogyatékossággal élők – és ezzel nincs semmi baj! Ezek a szereplők nem véletlenül olyanok, amilyenek és úgy szerethetők, ahogy vannak, épp ezért felesleges lenne például azt tenni, ami a mostani amerikai televíziózás egyik kedvenc húzása: nekiállni cserélgetni a rasszokat. Nem, nem szeretnék fekete bőrű Rhysandet, sem fehér bőrű Heliont. Sarah direkt így írta meg őket, figyelve a sokszínűségre, ebbe belenyúlni nemcsak az alapanyaggal, hanem a szerzővel szemben is tiszteletlen lenne.

3. Jó casting

Érzem, hogy ez lesz a legsarkalatosabb kérdés. Akárhány dreamcastet néztem végig, mindben más és más színészeket jelöltek meg – ezen is látszik, mennyire máshogy képzelték el a rajongók ezeket a karaktereket. Őszintén szólva, nem tudom, én kiket válogatnék be, de abban biztos vagyok, hogy ha ezen a téren a sorozat nem fog óriásit villantani, nagyon nehéz lesz megnyernie magának az olvasókat. Én annak örülnék a legjobban, ha a népszerűbb fanartokat vennék alapul, de már azzal is kiegyeznék, ha nem kezdenék el felcserélgetni a rasszokat és a stílusokat.

4. Jó CGI

Az ACOTAR könyvek tele vannak olyan jelenetekkel, amiket a gyönyörű helyszínek tettek emlékezetessé. Nagyon remélem, hogy nem sajnálják majd a büdzsét az animációra, mert ha esetleg a casting nem is sikerülne annyira jól, egy szépen megrajzolt Velaris vagy Hegyalja még mindig meg tudná menteni a napot.

5. Az alapanyag tiszteletben tartása

Ez valamennyire összefügg az első ponttal is, de most nem csak a vérre és a szexre gondolok. A könyvekben millió és egy olyan apróbb mozzanatról olvashattunk, amik ugyan a narratíva szempontjából nem voltak lényegesek, mégis a karakterek kapcsolatához nagyon sokat tettek. Nem ringatom magam hiú reményekbe, biztos vagyok benne, hogy nem egy az egyben másolják majd ki a könyveket, mégis bízok benne, hogy valahogy beszorítanak majd egy-egy humoros megszólalást vagy romantikus gesztust a sorozatba, mert ezek olyan zamatot adnak a történetnek, amit nagyon nagy kár lenne pár mínusz perc képernyőidőért elveszíteni.

Ez lenne az én listám, szerintem ezek kellenek ahhoz, hogy az ACOTAR adaptációja egy jó sorozat legyen. Egyetértetek vele? Ti miket adnátok még hozzá?

Köszönöm, hogy elolvastad! Puszmák! <3