– Ez az a pillanat, amikor meg kell paskolnom a válladat? 

Úgy hiszem, Kiera Cass Párválasztó-sorozatát senkinek nem kell bemutatnom – a könyvek világában járatos tinédzsereknek ugyanolyan meghatározók voltak ezek a könyvek, mint az Alkonyat, vagy éppen a Szent Johanna Gimi. Sokan vitatták, hogy vajon megérdemelte-e ezt az óriási népszerűséget – álljunk hát be a sorba, nézzük meg,mitől lett ilyen meghatározó képviselője a műfajnak a Párválasztó!

A fülszöveg nagyon figyelemfelkeltő, a borító pedig remekül illeszkedik hozzá. A kék és fehér különböző árnyalatai jól megadják a történet alaphangulatát: könnyed, de nem teljesen szivárványszínű, a díszítések pedig igazán előkelővé teszik a könyv megjelenését. Mivel e-book olvasón olvastam, a kiadás többi részéről nem tudok sokat elmondani – talán annyit, hogy egy kicsit vigyázni kell a gerincével, mert a kiadó többi könyvéhez hasonlóan könnyen megtörik.

Sokan dicsérik a könyv világépítését, pedig szerintem ez pont nem volt olyan erős szál. A történet Illéában, a Negyedik világháború után épphogy csak talpra álló Amerikában játszódik, ahol az épp regnáló király fia egy Párválasztónak nevezett showműsorban keres magának feleséget. A Párválasztóra minden kasztból jelentkezhet minden 16 év fölötti lány – a barátja unszolására így tesz America Singer is, aki az Ötös kasztba, vagyis a képzőművészekhez tartozik. Americának semmi kedve részt venni a versenyben, mikor azonban beválogatják aközé a harmincöt lány közé, akik beköltözhetnek a királyi palotába, maga mögött hagyja az otthonát, hogy megismerkedjen Maxon herceggel. A herceg és America hamar tisztázzák az egymáshoz fűződő kapcsolatukat, és egy furcsa barátság veszi kezdetét, amiből hamarosan már egy kicsivel több is lesz, mint barátság.

Sajnos nekem maga az alaphelyzet túlságosan hasonlított az Éhezők Viadalához ahhoz, hogy komolyan tudjam venni. Adott volt a pusztítás utáni világ, a különböző, funkciók alapján besorolt társadalmi csoportok, egy játék, amelyre ,,sorsolással” választják ki a jelentkezőket, és egy lány, aki természetesen nem akart a részese lenni, de mégis belekeveredik. A nyolc kaszt annyira hajaz a körzetekre, hogy rendesen vártam, mikor mondják be úgy Americát, hogy Lady America az Ötödik körzetből. Az események tálalásán lehetett volna mit csiszolni, ez a történelemórás megoldás szerintem a lehető legrosszabb választás volt, mindenesetre kellett ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Illéáról. Ennek ellenére persze megvoltak a maga kreatív aspektusai, például a Párválasztó felépítése és szabályrendszere kifejezetten érdekes volt, de szerintem ezt a könyvet csak a világért nem érdemes elolvasni.

Viszont a többi! Nem árulok zsákbamacskát, ez a könyv a YA fantasy-szereplők archetípusait vonultatja fel, viszont ezt olyan jó stílussal és hitelesen teszi, hogy az ember tökéletesen megfeledkezik róla. America nagyon jól megállja a helyét főszereplőként: jól fejlődik, gyorsan tanul, de ezek mellett megőrzi azt, ami a személyiségét a sajátjává teszi. Tetszett, hogy megindokolták, miért tartja őt mindenki szerethetőnek – nem elmondták, hanem bemutatták, és ez egy nagyon okos megoldás volt. A könyv célközönsége (én 13-15 év körüli lányokra targetáltam, de szerintem ezt bőven lehet feszegetni) számára nagyon fontos és hasznos az az üzenet, amit America közvetít, és ha az ő szemszögükből vizsgáljuk a tálalását, az is kielégítő: egyértelmű, világos, és jó alaposan alá van támasztva a többi szereplő által.

America mellett Aspen kicsit kidolgozatlannak tűnt, de neki is meg lehetett érteni a motivációit, ahogy Marlee-nek és a szobalányoknak is, akik amúgy a személyes kedvenceim lettek a történet folyamán. A másik nagy csillaga a könyvnek May volt, akinek minden (kevés) megszólalása feldobta a jeleneteket, remélem, vele találkozunk még a későbbiekben. 

De, aki nekem a legeslegjobban tetszett, az Maxon volt. Igen, a szó szerinti szőke herceg karakteréből egyelőre ő se nagyon mászott ki – kicsit félek is, hogy a további kötetekben semerre sem fog menni – viszont ebben a figurában olyan hiteles, ami párját ritkító. Benne tényleg egy fiatal, éppen a serdülés kellős közepén járó fiút látunk, aki már sejti, mit akar és hogyan, de bizonyos dolgokban még mindig nagyon bizonytalan. Tetszett, hogy ezt felvállalta, és mert segítséget kérni Americától: ha a fiúk elé követendő példát kéne állítanom, biztos ő lenne az. Rég találkoztam ilyen pozitív férfi főszereplővel ifjúsági könyvekben.

És persze nem mehetünk el America és Maxon kapcsolata mellett sem. Az enemies to lovers szálat nem kellett volna erőltetni, mert azzal, hogy szinte azonnal megkedvelték egymást, elég súlytalanná vált, de egyébként nagyon rendben volt. Összeillenek, megvan köztük a kémia – szerintem nagyon rég drukkoltam ennyire egy könyves párnak. YA könyvhöz képest kifejezetten éretten viselkedtek egymással: megbeszélték a nézeteltéréseiket, azt, hogy mit akarnak egymástól, és együtt konszenzusra jutottak. Nagy meglepetés volt, de mindenképpen kellemes.

Maga a történet pedig kifejezetten élvezetes volt. A könnyed, laza stílus hozzásegített, hogy egy nap alatt ledaráljam a könyvet, de a legnagyobb erőssége szerintem az volt, hogy a cselekmény egy pillanatra sem ült le. Valami mindig történt, ha nem a Párválasztóval, akkor a szereplők fejlődésével. A távolabbra mutató lázadós szál érdekesnek tűnik, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Az egyetlen, amit fájlalok, az az, hogy nem fejezték be a Párválasztót, hanem egy függővéggel elvágták – a második résznek ezek után vagy nagyon rövidre kell fognia, vagy nagyot kell villantania ahhoz, hogy ne roncsolódjon szanaszét a történet íve.

Summa summarum: ez a könyv egy élvezetes YA disztópia, ami nem csak a tinédzsereknek tartogat kielégítő szórakozást. Ha van olyan fiatal a családodban, aki most kezd kacsintgatni a könyvek felé, ezt nyomd a kezébe, ha fiú, ha lány az illető, de garantálom, hogy az idősebb korosztály is el tud rajta kacarászni.

Köszönöm, hogy elolvastad! Puszmák! <3