Ti szeretitek a könyves adaptációkat? Én nagyon – annak ellenére, hogy az évek során mind negatív, mind pozitív példával is rengetegszer találkoztam. De hiába, egyszerűen nem tudom elveszíteni bennük a hitemet! Így most, hogy a fél könyves világ Árnyék és csont-lázban ég, összeszedtem nektek a három kedvenc és legkevésbé szeretett adaptációmat, amik szerintem megérnek néhány misét. Hogy a bejegyzést pozitív felhanggal zárjuk, nézzük először azokat a filmeket és sorozatokat, amik… nos… lehettek volna jobbak.

1. Rick Riordan: A villámtolvaj

Ez volt (a Harry Pottert leszámítva) a legelső könyvadaptáció, amit láttam, és amiről tudtam, hogy az. És mint sokan mások, azonnal csalódtam is. Akkoriban nehezményeztem, hogy a film ennyire megváltoztatta a könyv cselekményét, mostanra azonban beláttam, hogy sokszor nem feltétlenül baj, ha egy kicsit eltérünk az alapkonfliktustól, hogy felpezsdítsük a történetet.
Itt viszont sajnos nem ez történt. A változtatás teljesen öncélú volt és végső soron nem vezetett sehova, de ha efelett még szemet is hunyunk, be kell látnunk, hogy a film technikai szempontból is katasztrofális. A vizuális effektek úgy néznek ki, mintha Paintben rajzolgatták volna őket, és sajnos a színészi játékot még olyan – állítom, hogy teljesen jó – színészek sem tudták megmenteni, mint Uma Thurman vagy Pierce Borsnan. Nagyon sajnálom, hogy ezt így elszúrták, mert még rengeteg potenciál lenne a történetben – remélem, hogy a sorozatot Rick bácsi már nem engedi ki a kezei közül.

2. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Ezzel a véleménnyel nem leszek népszerű, érzem előre. Borzasztó lelkesedéssel vágtam bele annak idején a filmbe: húszas évek, nagyszabású partik, bubifrizurák – ez kell nekem! Gondoltam én. De aztán nagyon hamar rájöttem, hogy sajnos túl nagy elvárásokat támasztottam a produkcióval szemben, amit a Warner ismét nyakon öntött a tőle megszokott túldíszített, kaleidoszkóp-szerű látványvilággal. A film nézése közben végig olyan érzésem volt, mintha az Ózt nézném (már vártam, hogy valaki dalra fakadjon), annyira valószerűtlen volt néhány jelenet és helyszín – gondolok itt például a hidas jelenetre, amikor percekig követhetjük figyelemmel, ahogy Jay átsüvít egyik városrészből a másikba. Azt viszont meg kell hagyni, hogy ez a látvány párszor kifejezetten jót tett a filmnek, a partik például látványosra és nagyszabásúra sikeredtek, Leonardo Dicaprio pedig tökéletes Jay Gatsby. Sajnálom, hogy a Warner ennyire túltolta ezt a filmet, sokkal könyvhűbb lehetett volna, ha kicsit kevesebb csillámmal és több drámával dolgoznak.

3. James Dashner: Tűzpróba

Az Útvesztő-sorozat volt életem első disztópikus könyve, és azonnal meg is vett magának a teljes zsáner. Egymás után faltam a könyveket, le se bírtam tenni őket, és természetesen a filmek sem maradhattak el a nagy mámorban. Az első rettenetesen tetszett, remekül adaptálták a könyvet – nem lépett ki a klasszikus ifjúsági kalandregényekből, de nem is tette alacsonyabbra a lécet, ami az ilyen típusú adaptációknál nagyon nagy szó. Ezek után óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a második részbe, de az sajnos fényévekkel elmaradt a nagy testvére mögött. A könyv maga kicsit lassabban építkezett, mint az első rész, de valahogyan a készítőknek a filmet sikerült még ennél is eseménytelenebbre tervezniük. Próbáltak összevonni szálakat, bevonni új szereplőket, de ebből egy fékevesztett, céltalan káosz alakult ki, ami egyszerre akart hű maradni az alapműhöz, és magában is egy teljes értékű alkotás maradni. Önmagában a sorozatról készült filmek nem a legrosszabb adaptációk a világon, de sajnos sokkal rosszabbak, mint amilyenek lehetettek volna.

Ezek lettek volna tehát azok a könyvekről készült filmek, amiket én nem zártam a szívembe – de vessünk véget a búnak és a bánatnak, nézzük hát meg azt a top hármas listát, amit viszont bátran tudnék ajánlani megnézésre mindenkinek!

1. Szabó Magda: Abigél

Kezdjük mindjárt egy klasszikussal! Szabó Magda Abigélje azon kevés könyvet közé tartozott, ahol előbb láttam a filmet, aztán olvastam el az alapjául szolgáló művet. Bevallom, nyolc évesen még halálra untam magam, amikor a szüleim a tévében nézték, de amikor idősebb fejjel visszagondoltam rá, megláttam, hogy mennyire fantasztikusan adaptálták a történetet. Nagyon elkapták a mű hangulatát, ugyanaz a kicsit rideg, de valahol mégis bájos légkör áradt belőle, mint az Abigél lapjaiból, a színészek pedig egyszerűen remek munkát végeztek. Való igaz, a könyv is hálás alapanyag, de a készítők a legtöbbnél is többet hoztak ki belőle, mi pedig, a nézők, csak hálásak lehetünk ezért.

2. Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

 Sokan nem szerették ezt a könyvet, és meg tudom érteni, hogy miért. Aki nem vevő a dokumentumszerű, elméletibb lélektani könyvekre, az halálra fogja unni magát – olyannal azonban még nem találkoztam, aki a filmről is ugyanezt mondta volna. A gyönyörű helyszínek magukért beszélnek, mellette pedig Julia Roberts fantasztikusan adja Elizabeth-et – ezek már elegendők kell, hogy legyenek egy jó esti mozihoz. Egy jó esti mozihoz elegek is, de vajon egy adaptációhoz is? A válasz igen, igen, ezerszer is igen! Annak ellenére, hogy a szövegkönyv nem csúszott át fénymásolásba, nagyon hűen adta vissza a könyv cselekményét, minden fontos eseményt bemutatott, ráadásul a helyszínek, az apró gesztusok a színészek arcán azt az oldalát is megragadták a könyvnek, amiről Gilbert esetleg nem volt hajlandó beszélni. Míg a lapokon Elizabeth gondolatait, belső világát ismerhetjük meg, a film tényleg körbejárja velünk a világot, megmutatja azokat a helyszíneket, amiknek eddig csak a hangulatáról olvashattunk. Az Ízek, imák, szerelmek az a tipikus eset, mikor a könyv és a film tökéletesen kiegészítik egymást, és a teljes élményért ajánlott mindkettőt ,,elfogyasztani”.

3. Jane Austen: Értelem és érzelem

Valahogy a klasszikusokkal a filmkészítők nem tudnak hibázni. A másik nagy kedvencemet, a Büszkeség és balítéletet nem akartam megemlíteni (mivel igyekeztem kevésbé ismert/triviális filmeket kiválogatni), de a kishúga mellett már nem mehetünk el szó nélkül. A szokott austeni hangulatot remekül átadják a gyönyörű angol tájak, és hát lássuk be – ilyen szereplőgárdával lehetséges egyáltalán rossz filmet csinálni? Számomra Emma Thompson neve egyenlő a minőség garanciájával, és hát Kate Winslet, Hugh Grant, vagy épp Alan Rickman sem ma kezdték a pályát. Az eseményeket remekül szőtték egybe, a bevezetett mellékszálnak pedig volt célja és mélysége, ami nekem nagyon tetszett, mert az ilyesmi valódi ritkaság. Azt kell, hogy mondjam, majdnem jobban tetszett, mint a Büszkeség és balítélet, mert annak ellenére, hogy képes volt tisztelettel viseltetni az alapanyag iránt, egy érdekes, lebilincselő filmmé kerekedett. llyen egy igazán jó könyvadaptáció!

Ez tehát az a hat adaptáció, ami a legjobban meghatározta az én olvasmányélményeimet. Remélem, tetszett, és esetleg kedvet is kaptál néhányhoz a listámról. Te mivel egészítenéd ki? Hogy néz ki a te listád? Írd meg nyugodtan, mindenki élményeire kíváncsi vagyok!

Köszönöm, hogy elolvastad! A következő bejegyzésben találkozunk!